kezdőlap / Belföld / Közélet / Közös ügyünk az állatvédelem
2025. február 3. hétfő 17:25
Közös ügyünk az állatvédelem

Közel 11 millió forintot kap Zalaegerszeg önkormányzata állatvédelmi feladatokra. A „Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány” pályázati támogatását az ebrendészeti telep felújítására fordítják. A felelőtlen állattartók évente mintegy 25 millió forintos kiadást jelentenek a városnak. Az elkóborolt állatok befogása ugyanis önkormányzati feladat, amit számos esetben a civil közösségek önkéntes tevékenysége egészít ki.

Az állatvédelmi törvény megalkotásával a döntéshozók azt kívánták elérni, hogy a szabálytalan tartás ne maradjon következmények nélkül. Emiatt Zalaegerszegen is emelkedtek a bírságok és szigorodtak az előírások. Most egy pályázatnak köszönhetően megvalósulhat a zalaegerszegi ebredészeti telep fejlesztése. A pilot programban az állatbarát szemlélet kialakítása is fontos szerepet kap.

Zalaegerszeg önkormányzata 10,9 millió forint támogatásban részesült. A február 13-i közgyűlésen döntünk arról, hogy ezt az összeget átadjuk az ebrendészeti telepnek, és ennek keretében a meglévő kenelek felújítása, új kenelek beszerzése, kutyaházak beszerzése, tehát egy általános modernizáció valósul meg annak érdekében, hogy azok az állatok, akik a felelőtlenség miatt végül hozzánk kerülnek, ők is jó körülmények között legyenek - foglalta össze Balaicz Zoltán polgármester.

Az ebek elhelyezése mellett a kóbor macskák befogása ugyancsak problémát jelent. Egy kifejlett nősténymacska évente akár kétszer is fial. A Bársonytalp a Cicákért Zala Egyesület az ivartalanítást tűzte zászlajára, ugyanakkor önkénteseik befogadó otthonokat is működtetnek. Kelemenné Józsa Mónikánál jelenleg 12 házi kedvenc vár gazdára.

A hozzám került cicák nagyrésze vagy kóbor, vagy sérült, beteg, vagy nem otthon született, talált cica. Én elsősorban elviszem őket orvoshoz. Chipet kapnak, betegség esetén kigyógyíttatom őket a betegségből. Amikor elérik azt a kort, akkor elviszem ivartalanítani, majd meghirdetjük őket az egyesület oldalán gazdikeresőnek.

Ennél az önkéntesnél az elhelyezés példaértékű, segítségre azonban szükség van. A szervezetek minden felajánlást örömmel vesznek. Az állatvédelem közös ügy, így a tervek szerint a társadalmi szemléletformáló programok tovább bővülnek.

Forrás: Médiacentrum Zalaegerszeg

 

West Pannon Audiovizuális Klaszter