kezdőlap / Belföld / Közélet / Helytálltak a Vasi halőrök
2021. szeptember 24. péntek 12:04 - Székesfehérvár
Helytálltak a Vasi halőrök

Szövetségünk hivatásos halőrei első alkalommal vettek részt a MOHOSZ és a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetsége (HOFESZ) szervezésében megrendezett, immár IV. Országos Halőri Szakmai Versenyen és Találkozón Székesfehérváron.

A megmérettetésen 29 halgazdálkodásra jogosult szervezet nevezte 3 fős versenyzői csapatát, általában 1 fő szakmai vezetővel, kísérővel. 

Szövetségünket versenyzőként Karácsonyi Tamás, Seregi Benjámin és Szekeres Balázs hivatásos halőrök, kísérőként Mesterházy József csoportvezető képviselte. Hétfőn érdekes, rendészeti és halegészségügyi előadásokat követően délután egy meglehetősen nehéz szakmai tesztet kellett a csapatoknak kitölteniük, mely vegyesen tartalmazott halbiológiai, morfológiai, vízkémiai és jogszabályi kérdéseket is.

Kedden a csapattagokat elosztva a szervezők a Tác mellett kijelölt autós ügyességi pályán, illetve a Soponyai lőtéren tették próbára a versenyzők tudását, jócskán feladva a leckét egy-egy feladattal, illetve a kormorán-gyérítés hatékonyságát célzó koronglövész versenyszámmal. Délután motoros és evezős csónakos ügyességi számok következtek a Csónakázó-tavon, tiltott eszközök felkutatásával nehezítve, ahol fiatal versenyzőink kiválóan szerepeltek, annak ellenére, hogy több halőri csapathoz képest elenyésző időt töltenek csónakban.

A nap végén még előkelő helyen álló csapatot a szerdai versenyszámok egy része megtréfálta,  viharos szélben és váltakozó esőben kellett helytállni a fűnyíró-traktoros ügyességi versenyben, a célba-dobó, a szakmai ellenőrzési és intézkedési feladatok során.

Az ezekkel párhuzamosan zajló horgászverseny végén a kiadós ebédet követő eredményhirdetésen a 29 halőri csapatból a szoros eredménnyel középmezőnyt jelentő 18. helyre sorolták eredményeik a Vas megyei csapatot, amely a felkészülés lehetőségeit és az első versenyen való részvételt tekintve jó helyezés, főként, hogy jóval nagyobb létszámú és rutinosabb halgazdálkodók csapatait sikerült megelőznünk.

 

2024. április 19. péntek
2024. április 19. péntek
2024. április 18. csütörtök
West Pannon Audiovizuális Klaszter