Fotóművészként Olasz Ferenc nem csupán pillanatképeket rögzített: több mint hat évtizeden át dokumentálta a települési élet, a népi vallásosság és a szakrális emlékek világát – falusi emberek, portrék, székelykapuk, sírjelek állnak a fókuszban.

A művész vallomása szerint a fényképezőgép „felszerelése” nemcsak technikai eszköz volt számára, hanem eszköz a látásra, a megismerésre és a lelki elmélyülésre is: így az egyes képek saját, belső útjának állomásai lettek.

„Egy fajta szenvedély, mely úgy ölt testet, hogy … értéket teremt, nemcsak láttatva, de a fotókon fennmaradó személyek és pusztulófélben lévő szakrális emlékek továbbélését is biztosítva.” – vallja Olasz.

A tárlaton a látogatók – a művész akaratának megfelelően – nem csupán szemlélők, de „útitársak” is lehetnek: a cél, hogy az alkotások belső gondolatra, önreflexióra ösztönözzenek, és hogy a szépség és szeretet átáramoljon a befogadó lelkén.

Emellett külön figyelemre méltó, hogy Olasz Ferenc nem csak portré- és dokumentarista fotókat készített: filmrendezőként és ismeretterjesztő művészként is aktív volt, amit most a kiállítás filmes vetítések formájában is bemutat.

Összességében a tárlat egyszerre emlékezés, művészi reflexió és értékmentés – olyan szemlélet, melyben a népi kultúra tárgyi emlékei (temetők, sírjelek, faragott kapuk) és a modern fotográfiai nyelv találkoznak, és amelyben az alkotó élet- és hitútja is megelevenedik.

Forrás: Magyar Művészeti Akadémia