Új Holter EKG-rendszert adományozott a Soproni Erzsébet Kórházért Alapítvány a Soproni Gyógyközpont Rehabilitációs Intézetének. A hétmillió forintos támogatásból beszerzett berendezéssel áprilisi üzembe helyezése óta már 250 beteg vizsgálatát végezték el.
Az eszközt dr. Losonczi Ferenc, az alapítvány elnöke jelképesen adta át az intézménynek. Dr. Molnár Sándor, a Soproni Gyógyközpont főigazgatója elmondta: az alapítvánnyal és az érintett osztállyal közösen határozták meg, milyen berendezésre van szükség. A beszerzést az alapítvány által civil pályázaton elnyert támogatás tette lehetővé.
A rendszer három hordozható felvevőegységből és egy számítógépes kiértékelő egységből áll. A készülékek 24 órán keresztül folyamatosan rögzítik a páciensek EKG-ját, miközben ők a mindennapi tevékenységeiket végzik. Az intézetben hetente mintegy tizenöt ilyen vizsgálatra kerül sor, járóbetegként érkező és az intézetben rehabilitációban részesülő pácienseknél egyaránt.
- Huszonnégy órán keresztül rögzíti a betegek EKG-ját, amiből nagyon pontos ritmuselemzést tudunk végezni. Meg tudjuk állapítani, hogy van-e esetleg pacemakerigényük, van-e súlyos ritmuszavaruk, ami miatt további gyógyszeres kezelés szükséges. A ritmuszavarok feltárása és kezelése az életminőség, az élethossz és a kardiológiai betegek állapotának javulását segíti - mondta dr. Szalay Katalin, az I. kardiológiai rehabilitációs osztály osztályvezető főorvosa.
A hagyományos EKG-vizsgálatnál hosszabb megfigyelési idő lehetőséget ad az időszakosan jelentkező szívritmuszavarok felismerésére is. Az eredmények segítik az orvosokat a további kezelés meghatározásában.
Az osztályvezető főorvos a kardiológiai rehabilitáció jelentőségére is felhívta a figyelmet. Hangsúlyozta: sokan a szív- és érrendszeri panaszaik kezelése után már nem veszik igénybe ezt az ellátást, pedig a rehabilitáció hozzájárulhat az újabb, akár súlyosabb panaszok kockázatának csökkentéséhez.
Forrás/fotó: SopronMédia


