
Vasvár ad otthont október 5-én a XXXII. Vas megyei Könyvtári Napnak, amely hagyományosan az Országos Könyvtári Napok Vas vármegyei nyitóeseménye. Az idei szakmai tanácskozás középpontjában a könyvtárak változó szerepe, a szakma előtt álló kihívások és az optimista jövőkép áll.
Az Informatikai és Könyvtári Szövetség 2026. október 5. és 11. között immár huszadik éve rendezi meg összehangolt formában az Országos Könyvtári Napokat. Az országos programsorozathoz idén is csatlakozik a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár.
A 2026-os kampányhét központi témája az optimizmus, szlogenje pedig: „Az optimizmus egy kinyitott könyvvel kezdődik.”A programsorozat első napján, október 5-én rendezik meg a hagyományos Vas megyei Könyvtári Napot, amelynek ezúttal Vasvár ad otthont. Az „Optimistán a jövő felé” címet viselő szakmai tanácskozást a Berzsenyi Dániel Könyvtár, valamint a Vasvári Dr. Bendefy László Városi Könyvtár és Nagy Gáspár Művelődési Központ szervezi.
A rendezvény 8.30-kor regisztrációval kezdődik, majd a köszöntőket és az Őszirózsa Dalkör műsorát követően Kovácsné Koreny Ágnes, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatója tart előadást Felejts el mindent, amit eddig a könyvtárról gondoltál! – Kihívások, trendek és jó gyakorlatok címmel.
A délelőtt további részében Vas vármegye több könyvtárának szakemberei osztják meg tapasztalataikat. Gyöngyösi Zsuzsanna, a vasvári intézmény vezetője A Gyakorló Iskolától a Bendefy Könyvtárig címmel tart előadást, míg Haizler Lászlóné, a Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár intézményvezető-helyettese három évtized tapasztalatairól beszél 30 év – a könyvtár, ami megtartott címmel.
A szakmai programban Pásti Nikolett, a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum, Művelődési Központ és Könyvtár könyvtárosa Pecsét a 17. oldalon, Pados-Marcu Enikő, a Móra Ferenc Városi Könyvtár és Múzeum könyvtárosa pedig A kölcsönzőpult másik oldalán címmel tart előadást.A délelőtti tanácskozást Waldinger Dóra, a Berzsenyi Dániel Könyvtár könyvtárosának Könyvmoly > könyvesblogger > könyvtáros című előadása zárja.
A szakmai nap délután Vasvár kulturális és helytörténeti értékeinek megismerésével folytatódik. A résztvevők felkeresik a Dr. Bendefy László Városi Könyvtárat, a Fábián Tamás Ásványkiállítást, a Domonkos Rendtörténeti Gyűjteményt és a Szentkutat.
A XXXII. Vas megyei Könyvtári Napot 2026. október 5-én, hétfőn rendezik meg Vasváron, a Bartók Béla utca 4. szám alatt.Az Országos Könyvtári Napok október 11-ig országszerte folytatódik. A húsz éve egységes koncepció alapján szervezett kezdeményezés célja, hogy a könyvtárak programjaikkal különböző korosztályokat szólítsanak meg, miközben reflektálnak a társadalmi, kulturális és technológiai változásokra is.
Forrás: Berzsenyi Dániel Könyvtár


