A 65 kilós Hámori Luca meggyőző különbséggel, az első menetben számoltatva is ellenfelére, 5:0-s pontozással legyőzte a lett Beatrise Rozentalét, és bejutott a négy közé a szófiai ökölvívó Európa-bajnokságon.
Hámori a +80 kg-os Szira Zsófia után a második biztos érmese a magyar csapatnak, és szerda délután a lengyel Kinga Krówka ellen bokszolja az elődöntőjét.
„Nem állok itt meg, hiszen az aranyéremért jött. Hála istennek ez a mérkőzés már jobban ment, mint az első, bízom benne, hogy a következő még jobb lesz. Egy ismertebb lány lesz az ellenfelem az elődöntőben, készülünk rá és bízom benne, hogy holnap is hasonlóképpen hagyom el a ringet” – mondta Hámori a szövetség videójában.
Az 51 kilós Horváth Laura ugyanakkor 5:0-s pontozással alulmaradt a német Maxi Klötzerrel szemben, és búcsúzott a negyeddöntőben.
A 17 órakor kezdődő programban Szeleczki Lilla (48 kg) az ukrán Hanna Ohota, majd Szaka István (50 kg) az azeri Sübhan Mammadov ellen ugyancsak a négy közé jutásért lép ringbe.
Forrás Nemzeti Sport
A Ferencváros 3–1-es győzelmet aratott a Celtic vendégeként a labdarúgó EL alapszakaszának első fordulójában. Már az első félidőben előnnyel mehettek pihenni a zöld-fehérek.
Szigorú összeférhetetlenségi szabályokat szándékozik bevezetni a kormány a sportban – ismertette Magyar Péter miniszterelnök a kabinet döntését a pénteki kormányzati sajtótájékoztatón, Budapesten.
A Győri SZC Hild József Építőipari Technikum idén is csatlakozik a Kulturális Örökség Napjai programsorozathoz. Az intézmény tanárai és diákjai 2026. szeptember 19-én és 20-án, szombaton és vasárnap 10 és 17 óra között a Vaskakas Taverna ritkán látogatható, építészeti és történeti szempontból is értékes boltozatos tereiben várják az érdeklődőket.
Az UEFA végrehajtó bizottságának keddi, szaloniki döntése értelmében a sorozat fináléja 2029-ben a Puskás Arénában lesz, amely így minden lehetséges kiemelt európai klubsorozat döntőjének otthont adhat.
A Mercedes olasz pilótája Kimi Antonelli nyerte vasárnap a Forma-1-es Spanyol Nagydíjat a madridi pályán. A győzelemmel tovább növelte az összetett előnyét.

