
Rekordszámú, több mint 2,4 millió gyermekbántalmazást ábrázoló tartalmat jelentettek be 2024-ben – a felvételek döntő többsége 13 év alatti lányokról készült
Világszerte megdöbbentő mértékben nőtt a gyermekeket érintő online szexuális visszaélések száma: 2024-ben közel két és fél millió, ilyen jellegű tartalomra mutató internetes hivatkozást vizsgáltak meg az INHOPE nemzetközi szervezet szakemberei. A jelentés szerint a visszaélések elszenvedői túlnyomórészt 13 év alatti lányok voltak. A növekvő számok mögött új veszélyforrások is állnak – a mesterséges intelligencia, a titkosított csatornák, valamint a gyermekek önként készített, később visszaélésekre használt felvételei.
A gyermekek védelme mindannyiunk közös felelőssége – hívja fel a figyelmet az NMHH és az INHOPE éves jelentése
Rekordmennyiségű, több mint 2,4 millió – gyermekkel szembeni szexuális visszaélést ábrázoló – online tartalom bejelentését és vizsgálatát rögzítette az INHOPE nemzetközi szövetség 2024-ben. Az ICCAM nevű adatbázisba feltöltött tartalmak közel kétharmadáról (1,63 millió URL) bizonyosodott be, hogy jogsértőek, vagyis valóban gyermekbántalmazás nyomait tartalmazzák. Ez több mint kétszerese a 2023-ban rögzített számnak.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) által működtetett Internet Hotline is aktívan közreműködött az adatok begyűjtésében. A jelentés szerint az érintett felvételek 93 százalékán 13 év alatti gyermekek szerepeltek, a felhasznált áldozatok 98 százaléka lány volt. Az újonnan megjelent tartalmak aránya 37 százalék volt, azaz minden harmadik jogsértő felvétel a vizsgálat pillanatáig még nem szerepelt semmilyen adatbázisban – ezek valószínűleg frissen készültek.
A szakemberek több új fenyegetést is azonosítottak, köztük a generatív mesterséges intelligencia visszaélésszerű alkalmazását, a gyermekek anyagi zsarolását, valamint azt a növekvő tendenciát, hogy maguk a gyermekek készítenek intim tartalmakat, melyeket később visszaélésekre használnak fel.
A tartalmak döntő többségét – 59 százalékát – hollandiai szervereken tárolták, az Egyesült Államok, Szlovákia és Bulgária követi a listát. Magyarországi tárhelyeken a statisztika szerint elenyésző mennyiségű ilyen tartalmat találtak.
Az NMHH 2011 óta működteti az Internet Hotline-t, amely 2012-ben csatlakozott az INHOPE-hoz. A magyar jogsegélyszolgálat nyolc különböző kategóriában fogad bejelentéseket – ezek közül az egyik legfontosabb a gyermekekkel szembeni online szexuális visszaélés.
Az NMHH arra kéri a lakosságot, hogy ha ilyen tartalommal találkoznak, azt haladéktalanul jelentsék az Internet Hotline felületén, akár névtelenül is: internethotline.hu oldalon
Bejelentés e-mailben is lehetséges: internethotline@internethotline.hu
A téma kapcsán az NMHH osztályvezetője, Csalár Dorina nyilatkozott:
Forrás: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH)