
Továbbra is távoli és ambiciózus célnak tűnik, hogy még idén megállapodjanak a tagállamok az EU következő hétéves költségvetéséről, a többéves pénzügyi keretről (MFF), és ezt bizonyítják a csúcs előtti sajtótájékoztatók is. Magyar Péter mellett több ország vezetője is arról beszélt, hogy a cél ugyan az idei megállapodás, de egy jó alku fontosabb egy gyors megállapodásnál, emiatt több tagállam sem zárta ki a vétó lehetőségét.
Október 15-én, csütörtökön tíz óra után kezdődött el a tagállamok állam- és kormányfőinek a találkozója, amelynek egyik fő témája az EU következő uniós költségvetése, az ún. többéves pénzügyi keret (MFF).
A tagállamok álláspontjai már a csúcs előtt jól ismertek: Németország vezetésével az ún. fukar államok a 2028 és 2034 közötti költségvetés csökkentését szeretnék elérni, míg a Magyarországot is sorai között tudó kohézió barátainak az uniós átlagtól lemaradt régiók fejlesztését célzó kohéziós források, az agrártámogatások megőrzése, valamint növelése a céljaik.
Az EU-csúcs előtt tett sajtónyilatkozatokban abban mindegyik ország egyetértett, hogy feszült, hosszú vitát várnak az MFF kapcsán.
Magyar Péter például elmondta, a kohézió barátai találkozásán több tagállam is bejelentette, hogy a decemberi csúcson készek akár vétózni is, ha számukra nem megfelelő megállapodás születne – Magyar doorstepjéről itt számoltunk be, míg a kohézió barátai követeléseiről az alábbi cikkünkben írtunk részletesebben.
Már a csúcs előtt felálltak a frontvonalakAzonban nem csak Magyar Péter számít hosszú vitára. Mette Frederiksen dán miniszterelnök például úgy látja, a mostani MFF-tárgyalás akár olyan nehéz is lehet, mint legutóbb – mint ismert, 2020-ban végül egy eddigi rekordnak számító ötnapos (!) csúcs után sikerült megállapodni.
Frederiksen szerint a következő költségvetésnek nem a kohéziós forrásokat és az agrártámogatásokat kellene prioritásként kezelni, hanem az új célokat – konkrét példaként a védelmet, határbiztonságot, illegális bevándorlás elleni fellépést és a versenyképességet említette.
Ahogy a kohézió barátainak, úgy a fukar országoknak sem tetszik a kompromisszumos ír javaslat, amely 141 milliárddal csökkentené az Európai Bizottság közel 2 billió eurós javaslatát.
Frederiksen és a többi nettó befizető ország további csökkentéseket szeretne, mivel szerintük még az ír javaslat is túl magas költségvetéssel számol.
Ezt a véleményt osztotta Friedrich Merz német kancellár is, aki további szignifikáns kiadáscsökkentéseket várna el az új költségvetésben, és ugyan az ír negobox szerinte a csökkentésekkel jó irányba halad, de az még mindig nem elég.
Emellett a kancellár „rendkívül nehéz tárgyalásra” számít a mostani, valamint a decemberi csúcson is az MFF kapcsán. A német kormányfő további csökkentéseket szeretne, miközben a Versenyképességi Alap forrásait megőrizné – elsősorban a bürokráciai költségeket csökkentené, miközben a versenyképességet és a védelmi programokat kellene prioritásként kezelni.
Merz szerint a decemberi csúcsra pár inggel többet kell elcsomagolnia minden állam- és kormányfőnek, mivel hosszú tárgyalásokra számít – emiatt egyébként nem is gondolja úgy, hogy a mostani csúcson sikerül megállapodni a témában, bár a tárgyalások irányítását a mostani csúccsal saját kézbe vevő António Costa, az Európai Tanács elnöke eleve a decemberi csúcson szeretné azt véglegesíteni.
Ennél élesebben fogalmazott Ulf Kristersson ügyvivő svéd miniszterelnök, aki azt mondta:
Egyszerűen elfogadhatatlan. Egy no-go zóna.
Másokhoz hasonlóan Kristersson is feszült, hosszú vitára számít a délutánra tervezett MFF-tárgyalások kapcsán.
Egyébként a kohézió barátaihoz hasonlóan a fukar államok is találkoztak a csúcsot megelőzően – Németország és Dánia mellett annak tagja még Ausztria, Finnország, Hollandia és Svédország.
A kohézió barátainak tagjai természetesen másképp látják az MFF-vitát, és ők a további vágások ellen érdekeltek. Közös levelük mellett ezen tagállamok vezetői is erről beszéltek az EU-csúcsot megelőzően.
Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök szintén elfogadhatatlannak tartja az ír javaslatot, mivel szerinte az EU tradicionális prioritásai (agrártámogatások és kohéziós források) mellett az új prioritásait is kezelni kellene, ha valódi geopolitikai szereplővé szeretne válni – a spanyol kormányfő emiatt egy nagyobb költségvetés mellett érvelt.
Andrej Babis cseh kormányfő mindezt rövidebben úgy foglalta össze, hogy több pénz kell az EU-nak és Csehországnak is.
Forrás: INDEX


