kezdőlap / Regionális Hírek / Közélet / Kertből a polcra
2024. október 14. hétfő 07:31 - Zalaegerszeg
Kertből a polcra

Átadták a tankonyhát a Göcseji Tudásközpontban. A „Kertből a polcra” című rendezvényen bemutatták, miként lehet a zöldséget és a gyümölcsöt tartósítani, kompótot befőzni, valamint savanyúságot készíteni az újonnan beszerzett eszközök segítségével. A programot a Göcseji Szegek Néptáncegyüttes műsorával nyitották.

A tankonyha megnyitása mérföldkőnek számít a tudásközpont történetében. A jövőben a népi mesterségek mellett a gasztronómiai hagyományokat is megismerhetik a látogatók.  

Lehetőségünk nyílt arra, hogy megmutassuk, hogyan készítették a hagyományos göcseji ételeket. A megnyitó alkalmával vállalkoztunk arra, hogy mindezt megmutatjuk a Göcsei Kézműves Egyesület, az andráshidai gazdasszonyok, illetve más közösségek segítségével. Nagyon fontos, hogy bevonjuk őket ebbe a munkába, mert náluk még megvan a régi tudás, és ezt át tudják adni a fiatalabb generációknak - mondta Sümeginé Horváth Anita, a Göcseji Tudásközpont igazgatója.

A civil szervezetek tagjai a kiskertekben termő növények – káposzta és cékla - savanyítási eljárásait is megosztották. A vendégeket dödöllével kínálták; az egyik serpenyőbe a hagyományos, a másikba pedig az újragondolt, juhtúrós változat került. A résztvevők az aszalványokat is megkóstolhatták. A gondosan előkészített gyümölcsszeleteket 9-10 órán keresztül szárítják ebben a különleges szerkezetben.  

A gyümölcsöket először meg kell tisztítani. Az almát leszeletelem és beleáztatom citromos vízbe, és így nem fog megbarnulni. A többi gyümölcsöt, például a körtét negyedelem. Fügét már aszaltam úgy is, hogy egybe, vagy félbe vágtam. Ez mindig attól függ, hogy mekkora a gyümölcs - erről már Nagy-Horváth Jolán őstermelő beszélt.

Az új eszközök tematikus napok szervezésére is lehetőséget adnak. November 9-én, a Márton-napi rendezvényen a pálinkafőzőt helyezik üzembe. Az advent időszakában az ünnepkört idéző narancsos, fahéjas és szegfűszeges finomságokat sütnek, melyek akár a karácsonyi asztalra is kerülhetnek.

Forrás: Egerszegi Hírek

2025. január 28. kedd
2025. január 10. péntek
2024. december 26. csütörtök
West Pannon Audiovizuális Klaszter