kezdőlap / Nagyvilág / Sport / Ír-magyar - Nehéz, fizikális meccsre számít Rossi és Styles is
2024. június 4. kedd 10:01
Ír-magyar - Nehéz, fizikális meccsre számít Rossi és Styles is

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint kifejezetten nehéz, fizikális mérkőzés vár kedden a magyar labdarúgó-válogatottra Írország vendégeként.

"Az írek ellen nehéz nyerni, ez látszott márciusban a belgák és a svájciak elleni találkozókon. Fizikálisan erős csapat, amely nagy intenzitással futballozik, hiszen többnyire Premier League-ben és Championshipben szereplő játékosok alkotják. Elsősorban a skót Eb-ellenfelünkhöz hasonlítható az írek játéka, ezért jó teszt lesz ez számunkra a kontinensviadal előtt" - mondta a riválisról a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető, aki szerint elsősorban védekezésben kiemelkedő az ír együttes, amelynek gólja nem és helyzete sem sok volt az idei két összecsapásán.

Rossi elárulta, hogy Fiola Attila szereplését öt héttel a műtétje után még nem kockáztatja meg, ahogy a kisebb sérüléssel bajlódó Horváth Krisztoferét sem. Hozzátette, a kerethez éppen Dublinban csatlakozó Bolla Bendegúz és Gazdag Dániel játékát is nélkülözi majd.

"Szalai Attila bár alig játszott a szezonban, nagyon jó kvalitású védő, aki mind a 43 szereplése alkalmával bizonyította, hogy mennyire hasznos a válogatott számára. Bízom benne, mint mindenkiben, aki tagja a keretnek. Nem aggódok miatta, azt viszont elárulom, ezúttal nem ő kezd majd, hanem Dárdai Márton, de később Szalai még beszállhat a meccsbe" - mondta az MTI érdeklődésére az ősszel Hoffenheimben és tavasszal Freiburgban is mellőzött hátvédről Rossi, aki szerint némi előnye is van annak, hogy néhány futballistája a szezon végén kevesebbet játszott, mert így frissebbek lehetnek a jövő pénteken kezdődő, németországi Eb-n.

"Bár a Sunderlandben nyújthattam volna jobb teljesítményt is, összességében jó formában érzem magam. Most már csak az Eb-re fókuszálok, mert november óta ezt várom. Minden tréningen azért edzettem keményen, hogy itt lehessek a csapattal" - mondta a kerethez csütörtökön csatlakozott Callum Styles, aki kifejtette, hamar felvette a ritmust. "A hangulat mindig remek a nemzeti csapatnál, hiszen jó kapcsolatot ápolunk egymással. Az önbizalom napról napra nő, reméljük, ez a holnapi meccsen is folytatódik".

A 24 éves középpályás jól ismeri az ír futballistákat, mert sokukkal találkozott az angol másodosztályban. Szerinte jó képességű játékosok szerepelnek a középpályán és a támadósorban. Úgy vélte, Josh Cullent kell megállítani a középpályán, mert akkor a magyarok diktálhatják majd a tempót.

"Csak boldogság ért a magyar válogatottban. Nagyszerű csapattársakat és edzőket ismertem itt meg. Az pedig, hogy kijutottunk az Eb-re, gyerekkori álmom valóra válása" - mondta az angol születésű futballista. "Van verseny a posztomon, de senki nem véletlenül van itt. Egyénileg mindenkinek az a feladata, hogy száz százalékot nyújtson. Remélem, tudom segíteni a csapatot a játékommal".

A két hete az Európa-liga döntőjének otthont adó Aviva Stadionban kedden - közép-európai idő szerint - 20.45-kor kezdődő találkozót az M4 Sport és a Kossuth Rádió élőben közvetíti.

A magyar labdarúgó-válogatott várható kezdőcsapata az MTI szerint:

Gulácsi - Lang, Orbán, Dárdai - Nego, Schäfer, Nagy, Kerkez - Sallai, Szoboszlai - Varga B.

Forrás: infoszigetkoz.hu

West Pannon Audiovizuális Klaszter