kezdőlap / Belföld / Kultúra / Simsay Ildikó-emlékkiállítás
2022. október 1. szombat 13:38
Simsay Ildikó-emlékkiállítás

Simsay Ildikó (1942–1997) emlékkiállítása a Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozata szervezésében az idén nyolcvan éve született képzőművész tragikus hirtelenséggel lezárt és méltánytalanul elfeledett életműve előtt tiszteleg a Vigadó Galériában. A tárlat 2022. szeptember 15. és november 6. között tekinthető meg a Pesti Vigadó 6. szintjén.

Simsay festőművészetének lényegét Gaál József így fogalmazta meg: „Közép- és Kelet-Európában a létezés metafizikai problémáira reagáló művészetben az abszurd és a kétségbeesett groteszk világlátás szinte hagyománnyá vált. Ildikó munkáiban ez a felfogás folytatódik…"

Simsay Ildikó Budapesten született. 1966-ban diplomázott a Magyar Iparművészeti Főiskola murális festő szakán. Mesterei Z. Gács György, Ridovics László voltak. 1965–70 között nyaranta egy-egy hónapot a Paksi Művésztelepen töltött, ahol Gábor Jenő és Gyarmathy Tihamér festőművészek segítették festői világának kialakítását. 1980-tól aktív résztvevője volt a hazai művészeti közéletnek: titkára volt a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Festő Szakosztályának; vezetőségi tagja volt a Magyar Képzőművészeti és Iparművészeti Társaságok Szövetségének; 1994-től elnöke volt a MAOE Segélyezési Bizottsága Képzőművészeti Tagozatának; 1991-ben megalapította a Folyamat Társaságot, melynek betegségéig elnöke volt; vezetőségi tagja volt a Magyar Festők Társaságának; tagja volt a Magyar Vízfestők Társaságának és a VudAK-nak. Simsay Ildikó 1966-tól vett részt kiállításokon, csoportos megjelenések mellett (Ernst Múzeum, Budapest Galéria, Műcsarnok, München) voltak egyéni tárlatai Budapesten, vidéken és külföldön is (Hamburg, Bécs). Művészetét számos díjjal jutalmazták Hatvanban, Szolnokon és Hódmezővásárhelyen. Képei több gyűjteményben is megtalálhatóak: a Damjanich János Múzeumban Szolnokon, a Kecskeméti Képtárban, Dunaszerdahelyen, a kaposvári Rippl-Rónai József Múzeumban, a győri Xantus János Múzeumban és a Szombathelyi Képtárban. A Magyar Művészeti Akadémia székházában kiállított művek között szerepel többek között a Földanya (1984), a Néma kacsa két disznóval (1996–97), Bereményi Géza portréja (1981), Még él a szörny (1992), Kokoschkás csendélet (1969), Vörös disznó I–II. (1996–1997), és az Önarckép (1989).   Takács Ferenc a Folyamat Társaság jubileumi kiállításán a 91-es kezdetekről 2012-ben azt mondta: „Kísérlet volt arra, hogy legalább jelképesen közelebb hozzuk a képzőművészetet, amely a folyamat és a cselekvés eredményének, a működés során létrehozott dolognak a művészete, azokhoz a művészeti formákhoz, ahol maga a folyamat vagy a tevékenység a lényeg, ahol a mű valójában a működéssel azonos… A tárgyi művészetek örök nosztalgiája szólalt meg benne: a holt lenyomatok helyett az eleven jelenlét vágya…" Keserü Katalin művészettörténész, az MMA rendes tagja pedig így beszélt a néhai képzőművész szerepéről: „Simsay Ildikó azzal, hogy 55 évesen elment közülünk, s hogy művészbarátainak szűkebb köre, a Folyamat Társaság saját kiállításaként az ő retrospektívjét megrendezte a Vigadó Galériában, művészettörténeti ténnyé vált. Kérdésünk: melyik művészet történetében? Mert jóllehet voltak kiállításai külföldön (Hamburgban, Bécsben, Königstein im Taunusban, Fuldóban, Deufringenben, Mühlheimben, Stuttgartban), az utóbbi negyedszázad egyetemes művészeti főáramaival nem látszik érintkezni munkássága. Hazai kiállításainak dokumentumaiban visszalapozva pedig egy ismeretlen magyar művészettörténetre bukkanunk, talán még az 50-es évek csak barátok által ismert, »asztalfióknak« festett, s azután – a »felgyorsult események« következtében – ott is maradt műveinek megíratlan történeténél is ismeretlenebbre, ami azonban legendássá nem válhatott." Gaál József képzőművész, az MMA rendes tagja így jellemezi Simsay Ildikó művészetét: „Közép- és Kelet-Európában a létezés metafizikai problémáira reagáló művészetben az abszurd és a kétségbeesett groteszk világlátás szinte hagyománnyá vált. Ildikó munkáiban ez a felfogás folytatódik, figurái mégsem tartoznak a groteszk, blaszfémikus kifejezéshez. Figuráiban mindig ott rejlik a segélykérő kétségbeesés, vagy a bezáruló magány. A formai torzulások inkább a kiszolgáltatottságot fejezik ki, a sziluett, vagy elvont stilizáció inkább az emblematikus egyszerűség irányába vezeti. Ezáltal a torzulások a magatehetetlen ember kifejezőjévé válnak, inkább áhítatot sugallnak, a hiábavalóság kifejezése is segélykérő figyelmeztetés, példabeszéd…" „Munkáiban mindig jelen van a katarzis, de a feloldás és a belenyugvás hiányával, érzékenysége miatt a valósággal azonosította művészetét, a valóság megoldatlansága miatt művészetében sem akart túllendülni a katarzis feszültségén, önzetlensége által saját tartalékait pazarolva, maradék életenergiáját is másoknak ajándékozta."

A kiállítás ötlete, koncepciója Szily Géza festőművésztől, az MMA köztestületi tagjától, Simsay Ildikó férjétől származik. A novemberig látogatható kiállítást Stefanovits Péter, az MMA Képzőművészeti Tagozatának vezetője köszöntője után Szemadám György képzőművész, az MMA rendes tagja nyitotta meg a család jelenlétében.

West Pannon Audiovizuális Klaszter